TV2 Akadémia

Gyarmati Adrienn

Dátum:

Gyarmati Adrienn vagyok, a TV2 Akadémia végzett hallgatója. A Megasztár szerkesztőségében vettem részt az Akadémia gyakornoki programjában. A kitartó munka meghozta gyümölcsét, mert jelenleg is itt dolgozom szerkesztői asszisztensként.

Tovább

Kategória: Hír

Címkék: Natural, Summer

Fogarasi Dóra

Dátum:

Fogarasi Dóra vagyok, 21 éves. Már az Akadémia alatt belekóstolhattam, milyen is a tévézés; a casting osztályon tölthettem három hónapot gyakornokként. Majd az Akadémia elvégzése után a Megasztár casting csapatát erősítettem, azóta az "Ezek megőrültekben!" tevékenykedem. A Tv2 Akadémia hatalmas lehetőség volt számomra; kellő kitartással és még több tanulással úgy érzem, megvalósíthatom a céljaimat.

Tovább

Kategória: Hír

Címkék: Natural, Summer

Gergely Judit

Dátum:

Gergely Judit vagyok, a TV2 Akadémia elvégzése alatt végig sikerült egy szerkesztőségben megmaradnom, ez azért volt nagyon hasznos, mert alaposan meg tudtam tanulni a Mokkás szerkesztőktől a gyakorlatot. Tavasztól én lettem a Fem3-on a Boszorkánykonyha felelős szerkesztője, tehát egyből bedobtak a mélyvízbe, nyártól pedig az újonnan induló TV2-es produkciójában kaptam munkát így lettem az Ezek megőrültek felelos szerkesztője.

Tovább

Kategória: Hír

Címkék: Natural, Summer

Balogh Zsuzsa

Dátum:

Sziasztok!

Z. Balogh Zsuzsa vagyok. Miután a Tv2 Akadémiát sikeresen befejeztem lehetőséget kaptam az újonnan induló Aktívban, mint VJ. A vizsgafilmem nagy segítséget jelentett ebben. Meg persze az is, hogy ez volt az a dolog, amit mindig is szerettem volna csinálni. Már több mint négy hónapja dolgozom a műsorban, és borzasztóan örülök a lehetőségnek, hogy megmutathattam, kezdőként, sok munkával, és kitartással is lehet eredményeket elérni.

Tovább

Kategória: Hír

Címkék: Natural, Summer

Vízvári Gergő

Dátum:

Vízvári Gergő vagyok, 33 éves. Tavaly, hirtelen elhatározásból jelentkeztem a TV2 Akadémiára. Ahova felvettek. Már az első órán átszaladt bennem a gondolat, hogy jól döntöttem. Nagyon élveztem az órákat és a gyakorlatokat. Hiszen olyan emberektől tanultam, akik nap, mint nap, ezt csinálják. Természetesen az örömöket, kitartó és kemény munka előzte meg. De megérte! A vizsgák után ajánlatot kaptam az újrainduló Aktív szerkesztőségben. Ahol többek között a volt tanáraimmal is együttdolgozhatok! Nagyon szeretem!

Tovább

Kategória: Hír

Címkék: Natural, Summer

Bánfi Róbert

Dátum:

Sziasztok!

Bánfi Róbert vagyok, és a TV2 Akadémia elvégzése után, Magyarország egyik legerősebb show műsorában, a Megasztár 5-ben kaptam lehetőséget segédszerkesztőként. Elötte bő fél évet gyakornokként, a Mokka kiválló szerkesztő csapatában tölthettem el, ahol bele láthattam egy élő reggeli műsor készítésének kulisszái mögé, ezáltal rengeteg tapasztalatot szerezve.

Tovább

Kategória: Hír

Címkék: Natural, Summer

Gergely Csaba

Dátum:

Sziasztok!

Gergely Csaba vagyok, az Akadémia végzett hallgatója. Több gyakornoki pozíció közül az Aktív szerkesztőségét választottam, ahol egy jó csapat része lettem. Jelenleg ugyanitt riporterként dolgozom.

Tovább

Kategória: Hír

Címkék: Natural, Summer

Adler László

Dátum:

Sziasztok!

Adler László vagyok a TV2 Aktív című műsorának a szerkesztő riportere, ami nem lehetnék, ha nincs a TV2 Akadémia. Az Akadémia gyakornoki programjának köszönhetően a Magellán és az Aktív szerkesztőségében első kézből tanulhattam a riporteri szakma rejtelmeit. Nagyon örülök, hogy tagja lehetek az Aktív csapatának, ahol komoly szakmai tapasztalattal rendelkező riporterekkel együtt dolgozva rengeteget tanulok a televíziózásról.

Tovább

Kategória: Hír

Címkék: Natural, Summer

Németh Máté

Dátum:

Sziasztok!

Németh Máté vagyok. A TV2 Akadémián tanultaknak köszönhetően az Origó csoporthoz tartozó LifeNetwork szerkesztőségében kaptam munkát.

Tovább

Kategória: Hír

Címkék: Natural, Summer

Óré Adrienn

Dátum:

Sziasztok!

Óré Adrienn vagyok, a TV2 Akadémia végzett hallgatója. Az Akadémia gyakornoki programja révén először az Aktívban, majd utána a Hal a tortán című műsorban tanulhattam és gyakorolhattam a szakmát. A sikeres vizsgáim után pedig, mint szerkesztő kaptam lehetőséget a TV2 gasztroműsorában. Most pedig a Megasztár csapatát erősítem.

Tovább

Kategória: Hír

Címkék: Natural, Summer

2 oldal / 12 találat Első ... 1 2 ... Utolsó